Sok évvel ezelőtt részt vettem egy projektben. JavaEE volt az implementáció alapja, de ez nem lényeg. Több hónapig dolgoztunk rajta, aztán amikor élesbe ment, kiderült hogy nem igazán működik. Nem olyan terhelés jött rá, mint amit előzetesen elképzeltek/specifikáltak, lassú volt az egész. Nagy volt a pánik, mert az ügyfél nem akart fizetni. A menedzserek rögtön leszögezték, hogy a java szar és lassú és az egyik fejlesztő elvállalta, hogy egy nap alatt újraírja az egészet .NET-ben, ami egyébként ismét nem lényeg. Így is lett, másnapra elkészült a szoftver újabb változata és működött. Az ügyfél boldog volt, fizetett, így mindenki boldog volt.

Viszont az új változatból már kimaradt egy csomó apróság amire egyébként az ügyfélnek nem is volt szüksége, viszont az eredeti projektben egy csomót szívtunk vele. Az eredeti speckóban például benne volt, hogy hibatűrőnek kellene lennie a rendszernek. Ha elszáll a szerver, akkor egy másik szervernek át kell vennie a munkát gond nélkül. Többek között ezért választottuk a J2EE irányt, de az ügyfél végül csak egy szervert használt, szóval nem használta (volna) ki a szoftver hibatűrő képességét. Az új változatban az egyetlen követelmény az volt, hogy ideális körülmények között működjön. Semmi hibatűrőség, semmi tranzakcionalitás. Így össze lehetett dobni egy éjszaka alatt.

Úgy látszik a történelem ismétli magát, máskor is előfordult hasonló eset.

Hetekig szívtunk egy projektben pixelek helyre rakásával, corner case-ek kezelésével, a funkcionalitás tökéletesítésével, mire látszott hogy nem leszünk készen határidőre. A ravasz manager (vagy PO, mert azóta már agilisek vagyunk) kitalálta, hogy máshogy is meg lehet oldani a funkcionalitást nagyjából, ha a szoftver másik részét újra felhasználjuk. Igaz hogy nem lesznek rendesen lekezelve a corner case-ek és nem lesz a dizájnerek minden vágya megvalósítva, de az egészet meg lehet csinálni pár óra alatt. A hiányzó dolgokat meg majd megcsináljuk a következő verzióban.

Nade miért nem eleve így álltunk neki?

Jó reggelt!