HTML

asdf

Devoxx 2013

2013.11.22. 11:34 tvk

Idén is volt szerencsém eljutni a Devoxx-ra, Európa legnagyobb Java konferenciájára Antwerpenbe. Legalább négy magyar cégről tudok, aki küldött ki embereket. Ezek közül a DPC-sek szorgalmasan bloggoltak is az előadásokról. A helyszín még mindig a város széli mozikomplexumban van, a villamos még mindig tömve van, idén még gyanúsabb szendvicseket és salátákat sikerült csinálniuk, viszont a wifi egy hajszállal jobb lett.

Szerdai Keynote Hagyomány szerint a főrendező vezette fel a show-t, aki egyben a Parleys alapítója. Az előadásokat meg lehet majd nézni a Parleys-on karácsony tájékán a regisztrált usereknek, egy év után pedig mindenki számára elérhetőek lesznek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tavalyi Devoxx előadások már elérhetőek. Nagyon rá volt izgulva az új tervezett feature-jükre, hogy egy előadást mobilokkal több szögből is fel lehet venni, amit aztán majd ők összekombinálnak. Prezentációknál szerintem pont semmi értelme, de sportrendezvényeknél ez nagyon hasznos lehet. Brian Goetz az Oracle-től egy kis történelemmel kezdte,, majd a Java8-ban megjelenő lambda kifejezésekkel ismertette meg a közönséget. Voltak még kütyük, sakkozó robot, Amiga korszakot idéző Java 3D animáció.

Szerda Először az UI engineer-ekkel kapcsolatos előadásra ültem be, hátha választ kapok a fejemben homályosan megfogalmazott fejlesztőkkel és dizájnerekkel kapcsolatos kérdéseimre, de nem sok újat hallottam. Egy UI engineer-nek sokmindenhez kell értenie. Aztán azt próbáltam meg kideríteni, hogy a nagyon hatékony csapatok milyen elvek mentén dolgoznak. Martijn rocksztár, úgyhogy a lépcsőn ültünk a teli teremben. Néhány ötlet: közös célok, tisztelet és bizalom újoncoknak is alapból (kétszer lehet büntetlenül hülyeséget csinálni), közös kultúra, vita megengedett de néha tartsunk szünetet, virtuális ablak a többi irodára. Beültem Szegedi Attila Javascript-es JVM-es előadására is, de csupa olyan dolgokról hallottam, amivel egyáltalán nem szeretnék foglalkozni. A nap végén az ideális Java modulrendszerekről és a rögvalóságról szerettem volna tájékozódni. Az a helyzet, hogy ebben a témában tavaly Kirk Knoerschild már mindent elmondott, a könyvében pedig leírta.

Csütörtöki keynote A csütörtöki keynote a Google-é volt, amit egy az egyben be is áldoztak Dart nyelv ismertetőnek. A Dart egy böngészőoldali megoldás, ami a Javascriptet hivatott leváltani. A Chrome-ban van natív Dart futtató motor, a többi böngészőnek viszont be kell érnie a Javascript-re fordított Dart kóddal.

Csütörtök Először egy felhőtechnológiás patterneket taglaló előadásra ültem be. Erről majd írok egy külön posztot. Aztán a lambda kifejezésekkel ismerkedtem. Venkat-ban nem csalódtam, iszonyat jól nyomta. Slide-ok nem voltak. Levette a cipőjét, elindította a text editorát és realtime kódolt, a közönség pedig sírva röhögött és habzsolta a jól tálalt információt. Lefogadom, hogy ez egy klasszikus, sokat nézett és ajánlott anyag lesz, amint felkerül a Parleys-re. Amiket még nem tudtam, hogy a .foreach()-et internal iterator-nak hívják és plomorfizmus szempontjából jobb, mint a sima procedurális for ciklus. A .stream() olyan lusta mint a gyerekek ha leckét kell csinálniuk. A lambda kifejezések pedig nem csupán szintaktikai cukorkák, amik névtelen osztályokra lesznek lefordítva, hanem a háttérben az invokedynamic is szerepet kap, ami gyorsabb működést tesz lehetővé. (Itt már meg lehet nézni a videót egy másik konferenciáról.)

Csütörtök még Érdekelnek az NFC-s cuccok, ezért beültem az NFC+Chrome-os témára. Chrome böngészőből lehet USB-re kötött NFC-s kütyüt vezérelni. Ez elég érdekesen hangzik, de még nem nyílt forrású a JavaScript könyvtár ami ezt kényelmesen lehetővé teszi. Az Agile Architecture Management megintcsak Kirk tavalyi előadásai nyomában kullogott, fő üzenete az volt, hogy kerüljük az irányított függőségi köröket a csomaghierarchiában. Van egy kódanalízis szoftverük, ami segít az analízisben, végülis érdemes lehet kipróbálni. A Javaposse livet is megnéztem.. Nem lettem okosabb, de nem is az a lényeg. Még Continuous Delivery-vel kapcsolatos előadásokra ültem be. Talán majd írok egy-két eszközről amit ajánlottak, de új dolgokat már nem mondtak. CI jó, használjuk ki, ez a lényeg. Ja és ne adjunk ki nem-hivatalos release-eket, soha.

Péntek Még egy Scala-s agymenésre bemerészkedtem zárásként.. Szeretem a Scala-t, de néha az az érzésem, hogy az embereket túlságosan is lefoglalja a bonyolult kódszerkezetek elemzése.

Kihagyott előadások Természetesen sokat kihagytam mert nem tudok osztódni, de ezek közül néhány (Androidos, Raspberrys, Ceylon, egyéb nyelvek) nem is érdekelt nagyon. Néhányat viszont érdemes lesz majd megnézni, például Chet Haase talkshow-ját. Kíváncsi vagyok erre: The ingedients for a perfect JavaScript factory, ez állítólag nagyon jó volt: Programmers are way cooler than musicians.

Inspiráció 100%, sikerült tanulni ezt-azt, de azért többet is ki lehetne hozni ebből a dologból, ha nem innék meg annyi belga sört esténként. Persze azt meg muszáj a szocializálódás miatt.

Azért majd JUM-ra is el kéne jutni valamikor.

Szólj hozzá!

Címkék: javascript java konf

A bejegyzés trackback címe:

https://kodzaj.blog.hu/api/trackback/id/tr795649130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása