HTML

asdf

Matt Raible - Comparing web frameworks

2011.04.07. 23:35 tvk

Krakkóban vagyok éppen egy Java konferencián. Fogok írni két-három posztot a témában, de lehet hogy a posztokat később kiegészítem linkekkel, képekkel. Nem az előadások sorrendjének megfelelően írok, a következő például szerda délelőtt volt:

Klasszikus téma, Java web frameworkök összehasonlítása. Az előadó amerikai, ez a magabiztos és meggyőző kiállásán is látszott.

Azzal indított, hogy ha már web frameworköknél tartunk, rögtön érdemes kizárni a nyilvánvalóan rossz választásokat. Tehát ne válassz Struts-ot és JSF-et. :) A javaslata az volt, hogy egy projekt elején csináljunk mindenképpen néhány prototípust különböző WebFW-ekkel és egy táblázatba írjuk fel a tapasztalatokat, pontozzuk őket, súlyozzuk a pontokat és aztán válasszunk legjobb belátásunk szerint. Eddig még egyébként csak olyat láttam, hogy vallási alapon válaszottak keretrendszert. Pl. a cégben van egy Wicket hivő és ő nyomja bele az összes projektbe. Vagy valaki hallotta hogy a GWT menő, ezért a következő projektbe bele is csempészte. Szakmai maszturbációnak jó volt, a projekt viszont megbukott -többek között emiatt.

Ezután mutogatott mindenféle táblázatokat amit ő írkált össze. Mit ne mondjak, fura sorrendek jöttek ki neki. Grails, GWT és Ruby on Rails voltak a dobogósok kb., de többféle súlyozást is mutatott, ahol ugyanezek szintén jó helyezést értek el.

Mutatott még trendeket, ami szerint USA-ban nagyon sokan Rails-oznak, sok ilyen állás van (a LinkedIn alapján) míg Európában ez nem annyira bejövős. Nálunk inkább a Wicket a menő. A WalMart Wicketet használ egyébként - azt mondta. És azt is megemlítette még, hogy látott már elbukni (Wicket vagy JSF) projektet túl nagy szerveroldali session méretek miatt. A levlista forgalomból vajon lehet-e következtetni egy projekt sikerességére? Azt a konklúziót vonta le, hogy igen. A nagyobb levlista forgalomhoz egészségesebb projekt tartozik még akkor is ha ehhez több hibával kapcsolatos levél tartozik. Oké hogy több a hiba, de legalább pörög a projekt. Hogy egy projektből mennyi release jön ki évente, erről már nehezebb nyilatkozni hogy mi a jó. Vaadin-ból például 20 release jött ki, csak győzze az ember frissíteni a projektet.

Adott egy-két javaslatot, pl. hogy sürgősen tanuljon meg mindenki Javascript-ben programozni, és szánjon rá 15 percet a HTML5 megtanulására. Elvileg ennyi idő elég, ha valaki ismeri a HTML-t.

A végszó az volt, hogy nincs "legjobb" keretrendszer, mindenkinek magának kell megtalálnia a megfelelőt.

A nagy megfejtés tehát nem lett meg, de maga az előadás nagyon jó volt. Amúgy meg itt van pdf-ben az egész, akit érdekel.

Szólj hozzá!

Címkék: konf

A bejegyzés trackback címe:

https://kodzaj.blog.hu/api/trackback/id/tr52808475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása